Út típusa: | Körutazás, Városlátogatás |
Kiutazás: | Repülő |
Ellátás: | reggeli |
Turnusok: | 4 nap / 3 éjszaka |
1. nap: Budapest - Málta (repülővel)
Elutazás Budapestről menetrend szerinti repülőjárattal Máltára, majd autóbusszal a Kék Barlanghoz indulunk, mely gyönyörű ragyogásával köszönt bennünket. Marsaxlokk halászfalu kikötőjének sárga-piros-kék kishajói igazi emblematikus képsorokra késztetnek bennünket! Szálláshelyünkre érkezünk, ahol 3 éjszakát töltünk el.
2. nap: Pihenés Máltán vagy Gozo és Comino hajóval!
Reggeli után pihenhetünk, élvezve az őszi napsütést, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: hajóval Gozóra indulunk. A Szent Pál-sziget irányába északra utazunk, majd kompunkkal elhaladunk a szépséges Kék Lagúna mellett. Gozóhoz közeledve kirajzolódnak a sziget domborulatai. Első állomásunk Dwejra védett öble és a képeslapokról jól ismert ,,kék ablak" egykori helyszíne (2017 márciusban összedőlt), mely bennünket is fotóra csábít. Viktóriába, a sziget fővárosába érkezünk, ahol rögtön a Citadellához (erőd) és a katedrálishoz (kívülről) lépcsőzünk, ahol gyönyörű panoráma tárul elénk. Szabadidő a városban (ebédidőben megkóstolhatjuk a paradicsomos bruschettát és a kecskesajttal töltött raviolit), majd a ?gantija megalitikus templom együttesnél (UNESCO Világörökség) elcsodálkozunk mítoszán, miszerint egy óriás istennő alkotta a több mint 5500 éves, ősi templomokat egyetlen éjszaka alatt... Utolsó állomásunkon a Kalypso barlangnál merengünk a messzeségbe Odüsszeusz kalandjain merengve, majd visszahajózunk Máltára.
3. nap: Pihenés Máltán vagy egész napos kirándulás a szigeten!
Egész nap ismerkedhet Máltával, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: egy egész napos kirándulás. Első állomásunk a csodaszép San Anton kertek: az elnöki rezidencia mellett épített kertben a gyönyörűen gondozott növények, szökőkutak, tavak, sőt papagájok, hattyúk és teknősök várnak. Később Mosta Dómjának gigantikus méretű kupoláját látogatjuk meg, mely a harmadik legnagyobb a világon! Az üveg és ezüst kézművesség falujában, Mdina csendes városában tett sétánk során érezzük a történelmi zarándokhely múltját és jelenét, a középkori hangulatú szűk utcák hangulatát élvezzük. Szabadidőben egy igazi máltai ebédet fogyaszthatunk (hal- vagy nyúlételek formájában). A városfalról kitekintve intünk búcsút, majd a Dingli sziklákhoz vezet utunk, ahol csodálatos panorámában gyönyörködünk: a lábunk alatt meredek sziklafal és a tenger, a távolban pedig a Magdolna-kápolna és a lakatlan Filfla-sziget... Valletta óvárosába, a Felső Barakka tér kertjéhez érkezünk. Az árkádokból felejthetetlen képeket készítünk a szemközti Három Város panorámájáról és a Grand Harbourról. Megtekintjük a Szent János társkatedrálist, majd fakultatív lehetőséget kínálunk az estére: jöjjön velünk egy finom gasztronómiai élvezetekkel fűszerezett borkóstolós vacsorára Valletta óvárosában.
4. nap: Búcsú hajózás a Grand Harbourban. Málta - Budapest (repülővel)
Reggeli után a Marsamxett Harbour és Valletta által határolt öbölbe érkezünk. Fakultatív ajánlatunk: hajóról búcsúzunk Máltától, ringatózva tekintünk fel a Felső Barakka tér magasságaiba, be-betekintünk a Három Város által határolt tengeröblökbe, láthatjuk Málta múltját, jelenét és jövőjét. Aki nem vesz részt a fakultatív hajózáson, szabadidejét egyénileg tervezheti Sliemában. Transzfer a repülőtérre, és hazautazás Budapestre.
A részvételi díj nem tartalmazza
- repülőtéri illetéket és poggyász költségeket, melyek összege minimálisan változhat az utazás indulásáig
- fakultatív vacsorát 2 vagy 3 alkalommal (igény szerint)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek árát (helyszínen fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
- útlemondás biztosítást
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
A részvételi díj tartalmazza
- utazást repülővel, helyben korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 1 db kisméretű (40*25*20 cm), repülőgép fedélzetére felvihető kézipoggyászt
- 1, 2 vagy 3 ágyas szoba esetén fejenként 1 db max. 10 kg-os feladható poggyászt
- program szerint 3 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- program szerint 3x reggeli
- alap program szerinti programokat és városnézéseket
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
Bevezető
Amikor még előttünk a tél, de már úgy hiányzik a napsütés kellemes simogatás... Tartson velünk egy kellemes őszi hétvégén Máltára, ahol több százéves épületek árnyékában, hangulatos kis utcácskákon bolyongva élvezzük a kései nyár pillanatait! Európa egyik legérdekesebb törpeállama már a föníciaiak óta fontos hajóállomás, kikötői és a tengerpart ma is nagy hangsúlyt kap a sziget életében. Jöjjön, és ismerje meg a Máltai Lovagrend történelmét, palotáit, templomait és bástyáit! Ez a legkiválóbb időszak erre, a kánikula már elvonult, a nap ereje több, mint kellemes és a tengerben is csobbanhat még! Engedjen a csábításnak, élje át a máltai kultúra utánozhatatlan hangulatát!
Időjárás Widget
Szerződésre
"A REPÜLŐTÉRI ILLETÉK A CSOPORT REPÜLŐJEGY KIÁLLÍTÁSAKOR KERÜL PONTOSÍTÁSRA (megadott ár irányár)! A PONTOS REPÜLŐJEGY FOGLALÁS ÉRDEKÉBEN KÉRJÜK ÚTLEVELÉNEK/SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYÁNAK MÁSOLATÁT (AMELYIKKEL AZ UTAZÁS FOG TÖRTÉNNI!) IRODÁNKHOZ A FOGLALÁST KÖVETŐEN ELJUTTATNI SZÍVESKEDJEN! A ZÖKKENŐMENTES HATÁRÁTKELÉS ÉS KÜLFÖLDI TARTÓZKODÁS ÉRDEKÉBEN A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM JAVASOLJA AZ ÉRVÉNYES ÚTLEVÉL VAGY ÚJ TÍPUSÚ KÁRTYÁS SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY HASZNÁLATÁT! (RÉGI TÍPUSÚ SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY (BARNA) NEM ALKALMAZHATÓ KÜLFÖLDÖN VALÓ TARTÓZKODÁSHOZ). KÉRJÜK A NEVEK PONTOSÍTÁSÁT, AZ ÚTLEVÉL SZERINT ! (ebből eredő problémák az utas(okat) terheli!). KÉRJÜK A NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGGAL/ÚTI OKMÁNNYAL RENDELKEZŐ UTASAINKAT, GONDOSKODJANAK AZ ÉRINTETT PROGRAMUNK SZERINTI VÍZUMKÖTELEZETTSÉGEINEK TELJESÍTÉSÉRŐL. NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK VÍZUMKÖTELEZETTSÉGÉT IRODÁNK AZ ÉRINTETT PROGRAM VONATKOZÁSÁBAN NEM VIZSGÁLJA. AZ EBBŐL ADÓDÓ KELLEMETLENSÉGEKÉRT NEM VÁLLALUNK FELELŐSSÉGET.A PROGRAMVÁLTOZÁS JOGÁT FENNTARTJUK.
A MEGHIRDETETT MINIMÁLIS LÉTSZÁMNÁL KISEBB CSOPORTLÉTSZÁM ESETÉN FELÁR FIZETENDŐ: 12.000 Ft / 33 EUR/fő
A repülőgép csomagterébe és utastérbe felvihető poggyász méret és súlykorlátokról az utastájékoztatóban tájékoztatjuk!
Belépők és jegyek tájékoztató árai: kb. 50 Euro /fő
Egyéb helyszínen fizetendő költségek : 7 Euro/fő
További információk
Utazás: repülővel
Elhelyezés: 3 éjsz. szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobákban
Ellátás: 3x reggeli
BBP biztosítás: részletek: ITT.
730 Ft/nap/fő (Classic)
950 Ft/nap/fő (Premium BBP)
1200 Ft/nap/fő (Privileg BBP)
Útlemondási biztosítás: az alapár 3%-a. Részletek ITT.
Felhívjuk figyelmét, hogy az útlemondási szolgáltatás kötése nem kötelező, de javasolt!
Belépők tájékoztató árai: 50 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 7 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 25 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghirdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*15-24 fő esetén: 12.000 Ft / 33 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghirdetett minimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején! Repülőjegyet a repülőtársaság visszaigazolása alapján tudunk biztosítani. A repülőjegy és a repülőtéri illeték ára a jegykiállítás idejétől függően módosulhat!
Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
xMálta, Gozo
Útazonosító: 188443
Málta, Gozo
Útazonosító: 188443